Franciahon
Hírek a felvilágosodás hazájából
Mi a felvilágosodás ?
A königsbergi filozófus összefoglalója
Immanuel Kant német filozófus lapunknak nyilatkozott korunk szellemi irányzatáról.
A felvilágosodás az ember kilábalása maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Magunk okozta ez a kiskorúság, ha oka nem értelmünk fogyatékosságában, hanem az abbeli elhatározás és bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljünk vele. Sapere aude ! Merj a magad értelmére támaszkodni- ez tehát a felvilágosodás jelmondata.
Restség és gyávaság okozza, hogy az emberiség oly nagy része, habár a természet már rég felszabadította az idegen vezetés alól, szívesen kiskorú marad egész életében, s azt is, hogy másoknak könnyű ezek gyámjává feltolni magukat. Kiskorúnak lenni kényelmes. Ha van egy könyvem, amely eszemül, egy lelkipásztorom, aki lelkiismeretemül szolgál, s egy orvosom aki megszabja étrendemet stb., akkor igazán nincsen szükségem arra, hogy magam fáradozzam.
Ha fizetni tudok, nem kell gondolkodnom, elvégzik helyettem mások ezt a bosszantó munkát. És hogy az emberiség legnagyobb része (s közte az egész szépnem), túl azon, hogy fárad-ságos, fölöttébb veszélyesnek is tartsa a nagykorúságig teendő lépést, arról már ama gyámok gondoskodnak, akik jóságosan magukra vették a rajtuk való felügyeletet.
Miután elbutították őket, s gondosan vigyáztak, nehogy e jámbor teremtmények egy lépést is tehessenek ama járókán kívűl, amelybe bezárták őket, megmutatják nekik az őket fenyegető veszélyeket, ha megpróbálnának egyedül járni. No a veszély éppen nem olyan óriási, mert néhány esés árán végül csak megtanulhatnának járni, de egy ilyen példa mégiscsak megfontolttá tesz, és visszarettent minden további kísérlettől.
Kifelé a kiskorúságból?
Az egyes embernek nagyon nehéz tehát a szinte természetévé vált kiskorúságból kivergődnie. Valósággal megszerette, s egyenlőre valóban képtelen arra, hogy saját fejével gondolkodjék, mivel soha nem is engedték, hogy megpróbálja. A természeti adottságok értelmes felhasználá-sának vagy inkább a velük való visszaélésnek mechanikus eszközei: a szabályzatok - az örökös kiskorúság béklyói. Csak keveseknek sikerült, hogy önálló szellemi tevékenységgel kilábaljanak a kiskorúságból.
Ám, hogy egy közösség váljék felvilágosodottá a maga erejéből, az sokkal inkább lehetséges, sőt, ha szabadságot engednek neki, majdnem elmaradhatatlan. Mert mindig lesz néhány önállóan gondolkodó ember, még a nagy sokaság gyámjai között is, akik terjesztik maguk körül az értelmes önbecsülés és az ember önálló gondolkodásra hivatottságának szellemét. Egy forradalom megbuktathatja a személyes uralmat, a kapzsi és hatalomvágyó elnyomást, de soha nem eredményezi a gondolkodásmód reformját; hanem egyszerűen a régiek helyett új előítéleteket hoz létre a gondolattalan tömegnek.
E felvilágosodáshoz azonban semmi egyéb nem kell, csak szabadság, annak is a legártalmatlanabb fajtája: nevezetesen az ész minden kérdésben való nyilvános használatának szabadsága. De már hallom is mindenfelől a kiáltást: ne okoskodjatok! A tiszt így szól: ne okoskodjatok, hanem gyakorlatozzatok! A pénzügyi tanácsos: ne okoskodjatok, hanem fizessetek! A pap: ne okoskodjatok, hanem higgyetek! S ez a szabadság megannyi korlátozása. De melyik korlátozás akadályozza a felvilágosodást, melyik nem ? S melyik az, ami egyenesen előmozdítja ? - Felelek: az ész nyilvános használatának mindenkor szabadnak kell lennie, mert egyedül ez képes megvalósítani az emberek között a felvilágosodást; az ész magánhasználatát azonban többször is korlátok közé lehet szorítani anélkül, hogy ez különösebben gátolná a felvilágosodást.
Saját eszünk nyilvános használatának azt nevezem, ha egy tudós az olvasók színe előtt gondolkodik. Magánhasználatának azt, amit egy bizonyos rábízott polgári tisztségben vagy hivatalban tehet az eszével. Némely közérdekű ügyben szükség van egy bizonyos módszerre, miáltal a közösség egyes tagjainak pusztán passzívan kell viselkednie, hogy a mesterséges egyetértés segítségével a kormányzat közös célokra írányítsa vagy legalábbis visszatartsa őket e célok megzavarásától. Ilyenkor nyilván megengedhetetlen az okoskodás, itt engedelmeskedni kell. Meglehetősen romboló lenne, ha egy tiszt, akinek feljebbvalója valamilyen utasítást adott, szolgálatban hangosan tűnődnék e parancs célszerűségén vagy hasznosságán: engedelmeskednie kell. Ám nem méltányos megtiltani neki, hogy mint tudós megjegyzéseket tegyen a hadi szolgálat fogyatékosságairól, és ezeket a közönség elé terjessze.
A polgár nem habozhat a rárótt feladatok elvégzésében,
sőt ha bírálgatja a megbizatásokat, akkor ez olyan botrány, amelyért
megbüntethető. Ugyanő azonban ettől függetlenül nem cselekszik polgári
kötelességei ellenére, ha tudósként nyilvánosan véleményt mond az előírások
hibás vagy igazságtalan voltáról. Be lehetne vezetni azt, hogy minden polgár
megtegye maga megjegyzéseit a jelenlegi
berendezkedés hibáiról.
Felvilágosodás, de hogyan?
Ha tehát megkérdezik: felvilágosodott korban élünk-e most ? - a felelet nem, de mindenesetre a felvilágosodás korában. A dolgok jelenlegi állása szerint egészében tekintve még sok minden hiányzik ahhoz, hogy az emberek képesek vagy akár képessé tehetők legyenek arra, hogy mások vezetése nélkül biztosan és helyesen tudjanak gondolkozni.
A felvilágosodásnak a sarkalatos pontját elsősorban a vallási dolgokban látom, a művészetek és tudományok mezején ugyanis egyáltalán nem érdekük az uralkodóknak, hogy gyámkod-janak alattvalóik felett. Ám az olyan államfő, aki támogatja az elsőt, tovább gondolkodva azt is belátja, hogy a törvényadás területén is veszélytelen, ha megengedi alattvalóinak, hogy nyilvánosan éljenek saját eszükkel, s nyilvánosan a világ elé tárják a törvénykezés egy jobb formájáról való, akár a már adottnak nyílt bírálatával együtt járó gondolataikat.
1784
Rousseau: kormányozzon a nép
A francia fenegyerek lázít az uralkodók
szentsége ellen?
szentsége ellen?
"Meg kell találnunk a társulásnak azt a formáját, amely közös erejével védi s oltalmazza minden tagjának személyét és vagyonát, s amelyben minden ember, ha egyesül is a többiekkel, mégiscsak önmagának engedelmeskedik, s ugyanolyan szabad marad, mint azelőtt.
Ez az alapvető kérdés, amelyre a társadalmi szerződés ad megoldást. Ha tehát elhagyunk a társadalmi szerződésből mindent, ami nem tartozik a lényeghez, azt találjuk, hogy a szerződés a következőkben áll. Minden személy, valamennyi képességével együtt, az általános akarat legfőbb irányítása alatt egyesül, és mindenkit testületileg az összesség elkülöníthetetlen részévé fogadunk.
A népképviselők tehát nem a nép képviselői és nem is lehetnek azok, csupán megbízottai a népnek: soha nem dönthetnek végérvényesen. Minden törvény semmis, ha a nép személyesen nem hagyja jóvá, az ilyen törvény nem törvény. A polgár minden törvényhez beleegyezését adja, még azokhoz is, amelyek büntetéssel sújtják, ha megszegni merészelné valamelyiket.
Az állam valamennyi tagjának állandó akarata az általános akarat; ez teszi polgárrá és szabad emberré őket. Amikor valamilyen törvényt terjesztenek a népgyűlés elé, voltaképpen nem azt kérdezik, hogy helyeslik-e vagy elvetik a javaslatot, hanem azt, hogy a javaslat megfelel-e vagy sem az általános akaratnak, vagy a nép akaratának...
Aki nem hajlandó követni az általános akaratot, azt az egész testület fogja engedelmességre kényszeríteni; más szóval kényszeríteni kell őt, hogy szabad legyen.
1762
A törvények szelleme
Franciaország az angol példa nyomában?
Montesquieu báró élesen támadja a bíróság és a törvényhozás összefonódását új könyvében.
"Ha a törvényhozó hatalom a végrehajtó hatalommal ugyanabban a személyben vagy ugyanabban a hatósági testületben egyesül, nincsen szabadság, mivel attól lehet tartani, hogy az ilyen uralkodó vagy az ilyen testület zsarnoki törvényeket fog hozni, s azokat zsarnoki módon fogja végrehajtani.
Akkor sincsen szabadság, ha a bírói hatalom nincsen elválasztva a törvényhozó, valamint a végrehajtó hatalomtól. Ha a bírói hatalom a törvényhozói hatalomhoz kapcsolódik, az állampolgárok élete és vagyona feletti hatalom önkényes lenne, mert a bíró törvényhozó is volna. Ha a bírói hatalom a végrehajtó hatalomhoz lenne kapcsolva, a bírónak elnyomó hatalma lenne.
Minthogy szabad államban minden szabad lelkű ember maga kell hogy kormányozza magát, következésképpen a nép egészét kell hogy illesse a törvényhozó hatalom. Minthogy azonban ez nagy államokban keresztülvihetetlen, és kis államokban is sok hátránnyal jár, a népnek a maga képviselői útján kell megtennie mindazt, amit maga nem tud megtenni.."